Katherine sóhajtva nézett ki a hatalmas ablakon és figyelte az alatta sürgő-forgó Londont. Még egyetlen karácsonyi ajándékot sem szerzett be pedig vészesen fogytán volt az ideje. Átvéve a lábát a balettrúdon az orrát a hideg ablakhoz nyomta és próbálta eldönteni kinek mit ajándékozzon. Sohasem volt túl jó abban, hogy kitalálja mit vegyen a szüleinek vagy a legjobb barátjának. Ami nem volt meglepő hiszen mindenki azt mondogatta neki, hogy semmi nem akarnak, vagy csak azt, hogy boldog legyen. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha boldogságot venni lehetett volna a boltban és szépen becsomagolni. Vagy ha Will teleportálni tudott volna és együtt tölthetnék a karácsony előtti napokat. Ez volt az első év, hogy volt barátja, de nem igazán csináltak semmilyen romantikus téli programot és ez elszomorította.
– Mehetünk? – Kat felkapta a fejét Alex hangjára és rávillantott egy széles mosolyt.
– Azt mondtad nem teszed be ide a lábadat – emlékeztette a legjobb barátját körbemutatva a balett teremben. Alexander megrántotta a vállát és felugrott mellé a rúdra. A hátát az ablaknak döntötte és mélyet sóhajtott.
– Ez a törzshelyünk. – Ami igaz is volt. Minden szünetben a rúdon ültek és kifelé bámultak annak ellenére, hogy nem lett volna szabad a rúdon ülni, de ez egyiküket sem zavarta. Alex
mindig arra gondolt mennyivel másabb lenne az élete, ha nem csak fentről nézhetne le a világra, hanem a részese lehetne. Most pedig végre megkapta, amire vágyott.
– Bizony – kacsintott rá Kat. – Covent Garden?
– Igen – biccentett a fiú az üres termet bámulva. Emlékek sokasága rohamozta meg. Mindazok az órák, amiket eltöltött a négy fal között és mindazok a lépések, amiket rongyosra gyakorolt. – Milyen volt a Diótörő próba?
– Jó… persze közel sem annyira jó nélkülünk. – Alex az ablaknak döntötte a fejét és mélyet sóhajtott. Ez volt az elsőkarácsonya, hogy nem táncolt Diótörőt. Az életének egy része tényleg véget ért.
– Gyerünk – csapott rá a lábára Katherine mosolyogva. – kezdesz elveszi az önmarcangolásban. Menjünk shoppingolni.
Fél órával később már két hatalmas mézeskalács latteval a kezükben sétáltak végig a Covent Garden sűrűjében.
– Utálom a tömeget – panaszkodott Alexander. – ez rosszabb, mint a pénteki buli Willék lakásában.
– Legalább itt senki nem önt le – kuncogott Kat, miközben megpróbálták kikerülni a céltalanul bolyongó turistákat. – de még mindig jobb, mint az Oxford Street.
– Miért nem dolgozik senki? – morgolódott tovább a fiú, de Katherine csak nevetett.
– Nekem hiányzott a tömeg – vallotta be sóhajtva, mire a barátja kételkedve meredt rá.
– Hiányzott az, hogy lökdössenek, beléd jöjjenek és az, hogy valaki mindig siessen valahova? Már csak a rohanó emberek látványától is stresszes leszek – mutatott körbe Alex.
Kat megrázta a fejét és a boltokat kezdte el pásztázni ajándék után kutatva. Igaz, ötlete sem volt mit szeretne venni, de üresen nézelődni is jobb volt, mint Alexander hisztijét hallgatni. Valahogy úgy érezte már nem voltak egy hullámhosszon.
A távolban feltűnt a Királyi Balett híres épülete és a lány sóvárogva nézett abba az irányba. Megannyi éven át álmodozott arról, hogy minden nap átvág a Covent Gardenen és a Törekvések hídja alatt áthaladva megy dolgozni. Ez a vágya pedig nagyon távolinak tűnt akkor.
Alex megállt mellette és mélyet sóhajtott. Némán figyelte a barátja arcán feltűnő szomorúságot és úgy érezte, mintha valaki gyomorszájon vágta volna. Tudta, hogy hibát követett el. Egy olyan hibát, amit már nem tudott jóvá tenni, bárhogy is próbálkozott.
– Sajnálom – morogta csöndesen. Kat megrázta a fejét. Nyilvánvaló volt, hogy egy sajnálom fejezhette ki teljesen mindazt, amit a fiú érzet. A bűntudatot, hogy évekig hazudott az egyetlen olyan személynek, aki mindig mellette állt. Egy sajnálom közel sem volt elég hatékony, de csak ennyi telt tőle. Képtelen volt elmagyarázni, hogy nem szándékosan tette, amit tett. Nem szándékosan hagyta cserbe Katet, olyat soha nem tett volna. Viszont tudta, hogy a lány még nem bocsátott meg neki. A tette láthatatlan falként telepedett le közéjük és bárhogy is próbálkozott nem tudott keresztülvágni rajta.
– Nézd – mutatott a lány az egyik plakátra, ami az Operaház oldalán volt kitéve. Az Alíz Csodaországban plakátja volt az, keresztbe nagy betűkkel pedig szerepelt, hogy: Próbatánc.
– El kéne menned – jelentette ki a fiú. Katherine felnevetett és megrázta a fejét.
– Persze – forgatta a szemét. – tudod hol van a technikám? A béka segge alatt. A többiről pedig ne is beszéljünk. Nincs erre időnk most, csomó ajándékot kell még vennünk.
Alex a fejét rázva hagyta, hogy a lány elvezesse őt a legközelebbi boltba, majd még tízezer másikba. A fiú unottan követte a barátját, míg ő maga alig nézett rá a karácsonyi listáját. Az egyetlen alkalom, amikor megnyitotta a telefonján az emlékeztetőt akkor volt, mikor átlépett az alkalmazásból az
üzenetekbe, hogy írjon Avának. Miután pedig Kat végre mindenkinek megtalálta a megfelelő ajándékot, Alexander pedig vett az anyjának egy táskát meg sált lerogytak az egyik félreesőStarbucksba.
– Mit kérsz? – meredt rá Katre kíváncsian, miután ledobta a zacskót az asztal mellé. A lány sokkal óvatosabban helyezte le a saját ajándékait. – Forró csoki?
– Aha – biccentett a lány a fotelbe süppedve. Alex a telefonjába mélyedve pötyögött, miközben előhúzta a kártyáját.
– Hozol nekem is? – nyújtotta felé a fizetőeszközt fel sem nézve. – Sós karamellás brownie izű forró csokit kérek.
Katherine vetett rá egy kifürkészhetetlen pillantást, majd felkapta a kártyát és beállt a sorba. A fiúnak fel sem tűnt mennyi idő telt el, míg az ital elé nem került és Kat vele szemben ült.
– Mérges vagy – jelentette ki egyszerűen, és letéve végre a telefonját a lány szemeibe nézett.
– Nem, csak… tehetetlen – sóhajtott föl hátradőlve. Nem tudta hogyan fogalmazza meg azt, hogy olyan érzése volt, mintha a vele szemben ülő srác egy idegen lenne. – Nem tudom mi történt velünk. Mások vagyunk… már nem vagyunk… te meg én.
– Egyszerűen csak ki kell találnunk, hogyan legyünk barátok a balett nélkül. – Kat nagyot kortyolt és kételkedve nézett rá. – Nekem is hiányzol. Viszont… van egy meglepetésem.
– Előre félek – morogta a lány nem túl lelkesen. Alex előhúzott egy borítékot a zsebéből és felé nyújtotta. – Mi ez?
– Nyisd ki. Előkarácsonyi ajándék. – Katherine óvatosan feltépte a borítékot és lassan kivette a benne lapuló két kemény lapocskát. Az arcán szétterült egy hatalmas mosoly a két Diótörőjegy láttán a Királyi Balett előadására. – Nincs karácsony Diótörőnélkül.
Kat elnevette magát. – Csak te meg én?
– Csak te meg én – kacsintott rá Alex. – muszáj valamit tennünk, ez így nem jó.
– Mondja a srác, aki egész nap a telefonját nyomkodta míg velem volt!
– Ez úgy hangzott, mintha az anyám mondta volna – nevetett hangosan Alexander.
– Gondolom ilyen a szerelem. – A fiú megvonta a vállát vonakodva a válaszadástól.
– Remélem nem hiszi senki sem azt, hogy a telefonommal vagyok kapcsolatban. Az nem vetne rám túl jó fényt.
– Jelen esetben semmi sem vet rád túl jó fényt – forgatta a szemét Kat.
– Ezen változtatunk.
***
Alex szívét furcsa boldogság járta át az előadást nézve, nem is a tánc miatt, sokkal inkább Katherine arcán lévő gyermeki öröm láttán. Szeretett boldognak látni a lányt, és bármit megtett volna, hogy a kedvenc mosolya soha ne hervadjon le. Ám tudta, hogy az lehetetlen. Nem lehetett ő folyamatosan ott, hogy felvidítsa a barátját. Katnek meg kellett találnia a saját boldogságát. A lány arcát figyelve pedig rájött, hogy igenis a balett volt az, ami őszinte örömöt okozott neki. Semmi más, csak a tánc. A szíve furcsán összeszorult erre a gondolatra és önkéntelenül is átkarolta Katet. A lány felmosolygott rá és hozzá bújt, amikor felcsendült a pas de deux első hangjai. Minden évben kivétel nélkül együtt táncolták ezt a részt. Ezernyi szerepet éltek át közösen, de Mária hercegnő és a Diótörő herceg állt legközelebb a szívükhöz.
– Bárcsak tudtam volna tavaly, hogy az volt az utolsó Diótörőnk együtt. Talán másképp álltam volna hozzá – motyogta csöndesen a lány. – Talán akkor nem akartam volna annyira, hogy vége legyen.
– Ez úgy hangzott, mintha azt akarnád mondani, hogy tartozom neked egy tánccal – kuncogott Alex. Katherine egy kifürkészhetetlen pillantással nézett fel rá és bólintott. A barátja erre megforgatta a szemét és az előadás további részét némán nézték végig. Kat a színpadot figyelte elmélyülten, míg Alexander idegesen rágta az alsó ajkát. Tudta, hogy tarozott egy utolsó tánccal a lánynak de nem volt biztos benne, hogy képes lenne rá, hogy táncoljon. Az agyában egyfajta mentális blokk épület fel és nem is akart balettra gondolni. Nézni teljesen más volt, de táncolni…
Az előadás végén a tömeg sűrűjében igyekeztek kifelé. Minde a ketten némák voltak, ki-ki a saját gondolataiba mélyedve. Újra ott volt közöttük az a láthatatlan fal, amit Katherine az elmúlt hetekben érzett. Legszívesebben addig ütötte volna, míg le nem omlik. Ám helyette csak dacosan nézett maga elé. Érezte Alex pillantását a bőrén, de megpróbált nem törődni vele. Életükben először nem volt semmi mondanivalójuk egymásnak.
– Nézd! Esik a hó – kiáltott fel hirtelen a fiú, amikor kiléptek az Operaházból. Kat az égre emelte a tekintetét. Imádta a havat, de Londonban ritkán volt hó. Tudta, hogy Alex azért mutatott rá a tényre, hogy boldoggá tegye. Mindig is fehér karácsonyról
álmodott. Ám abban a pillanatban inkább a legjobb barátját akarta visszakapni, nem pedig havat.
– Nagyon szép – sójhajtott föl a lány és halványan elmosolyodott. A talpuk alatt vékony hóréteg terült el.
– Gyere már – kapta el a kezét Alexander és áthúzva az úttesten a Balerina szobra felé rángatta. Kat imádta azt a szobrot, minden alkalommal készítettek ott egy képet hacsak elhaladtak mellette. – csinálok rólad egy képet.
A lány megkapaszkodott a szobor vállában és beállt egy tökéletes arabesque-be, lehetetlenül magasra emelve a hátsó lábát. Alex készített pár képet, majd felé nyújtotta a kezét és lesegítette őt a kis emelvényről, de a kezét nem engedte el. Katherine óvatosan mozdult, hogy kihúzza a kezét, de a fiú nem engedte.
– Azt hiszem tartozom neked egy tánccal – jelentette ki egy féloldalas mosollyal. A kék szemei csillogtak a sötétben és abban a pillanatban teljesen olyan volt, mint az apja.
– Nem tartozol semmivel – rázta a fejét Kat és ellépett tőle. Alexander szorítása meglazult, hagyva hogy a lány elhúzódjon tőle, majd egy mozdulattal visszarántotta őt magához és a karjaiba burkolta.
– De igen – nézett rá komolyan és hátralépve beállt a kezdőpozícióba. – hacsak nem gondolod azt, hogy dresszre és zenére van szükséged ahhoz, hogy táncolj.
– Nem – vágott egy fintort Katherine és beállt a saját pozíciójába. A tekintetük összeakadt, majd egyszerre mozdulva kezdtek táncolni. Az első pár lépést még egymás mellett, tökéletessen tükrözve egymás mozdulatait hajtották végre. Ám, amikor először megfogták egymás kezét olyan volt, mintha a világ megállt volna egy pillanatra. A testük szine egyé olvadt, és az a különleges varázs, ami a táncukkor előjött ez alkalommal sem maradt el. Kat nem akart arra gondolni, hogy soha nem lesz még egy ilyen jó pas de deux partnere. Alex ugyanolyan könnyedén emelte és forgatta, mintha csak tegnap próbálták volna el a darabot. Még a lépésekre is tökéletesen emlékezett. Mindent ugyanúgy hajtottak végre, mint egy évvel ezelőtt, amikor utoljára táncolták a pas de deux-öt. Katherine el sem tudott volna képzelni ennél szebb karácsonyi ajándékot. Szorosan átölelte a barátját és könnyes szemekkel mosolygott fel rá.
– Most miért sírsz? – kérdezte Alex kuncogva, és a kézfejével letörölte a könnycseppeket. – Ennyire rossz volt?
– Nem – nevette el magát. – te vagy a legjobb partner. És nagyon fogsz hiányozni.
– Te is – suttogta a lány hajába mosolyogva. – de ugye tudod, hogy ez volt az utolsó?
– Tudom – bólintott Kat, majd lehunyt szemekkel hozzásimult. – Ez volt a búcsú.
A páros összeölelkezve állt az Opera és az utcai lámpák gyenge fénye alatt és még egyikük sem volt kész elengedni a másikat. Tudták, hogy abban a pillanatban, hogy ellépnek egymástól, az a különleges varázs, ami minden táncuk alkalmával jelen volt, el fog tűnni. Ők pedig vissza fognak változni két jóbaráttá, akiknek elválnak az útjaik. Ám akkor már nem volt visszaút. Minden megváltozott közöttük és csak remélni tudták, hogy a barátságuk elég erős volt, hogy ezt is túlélje.
Life Bookmarks with Miya 